Azoknak, akik jól végzik a munkájukat, követik az életcéljukat, akik szeretnének az emberiség számára fontos dolgokat véghezvinni, de néha erőt vesz rajtuk a levertség, és úgy érzik, hogy vállalt feladatuk annyira nehéz, hogy emberi erővel képtelenség azt véghez vinni.
Tehetetlen vagyok azzal a zűrzavarral, amiben vagyok. Az embereknek nem beszélhetek a kishitűségemről és az önbizalomhiányomról. Nem számítana, mert nem érdekli őket. Különben is csak ronthatunk a dolgon, ha ilyesmiről beszélünk. Némaság és visszahúzódás lett az életformám. A közöny jobb, mint a visszautasítás.
Feladtam. A helyzetem reménytelen és én tehetetlen vagyok. Teljesen leblokkoltam. Maszkot viselek, és el vagyok keseredve. Kétségbe vagyok esve, majdnem teljesen le vagyok bénulva attól való félelmemben, hogy mi jöhet még. Tudom, hogy egész életemben, magamban fogom hurcolni ezt a kétségbeesést. Bevallom, hogy elszállt minden bátorságom.
Azoknak, akik állandóan társaságot keresnek, mivel roppant fontosnak tartják azt, hogy problémáikat másokkal megvitassák. A hallgató személye nem igazán fontos számukra. A hosszabb – rövidebb ideig tartó magány nagyon boldogtalanná teszi őket.
Azoknak, akiken időnként eluralkodik a féltékenység, az irigység, a bosszúvágy vagy a gyanakvás. A haragos nyugtalanság különféle állapotaira. Belül sokat szenvedhetnek, pedig gyakran nincs is okuk a valódi boldogtalanságra.
Egyszerűen nem tudok szembenézni a jelen problémáival, mert attól tartok, hogy elvesztem a türelmemet, és valami retteneteset csinálok. Ahelyett, hogy ezt kockáztatnám, inkább a boldog, szép dolgokra gondolok, amik a múltban történtek. Ez segít, hogy nyugalomban és önuralom alatt maradjak. Senki nem akar az elfojtott DÜHÉVEL foglalkozni, különben sem. Legkevésbé én magam.
Még működőképes vagyok, de már csak nehezen. Szellemileg teljesen ki vagyok merülve. A felelősség, a kapcsolatok kimerítenek és őszintén szólva ez az egyetlen dolog, ami életben tart és ez az egyetlen menedékem. Amikor az ember kimerült, senki nem vár el tőle semmit – nem várnak el tőle többet, mint amire képes. Így nem olyan biztos…
Egységet szeretnék mindennel és mindenkivel. De állandóan jeleket kapok, hogy nem vagyok elfogadható, a visszautasítás és az érdektelenség jeleit. Nem arról van szó, hogy türelmetlen vagyok, hanem, hogy teljesen tudatában vagyok annak, hogy ki vagyok zárva és visszautasítanak. Természetesen jobban szeretek egyedül dolgozni. Úgy nem kell azzal a rémes „elkülönültség” érzéssel foglalkoznom, ami a vélemények…
Azoknak, akik nincsenek megelégedve önmagukkal, a környezetükben élőknél kisebb tehetségűnek érzik magukat. Úgy érzik, soha nem lesznek sikeresek ezért nem is próbálkoznak, nem is tesznek igazi erőfeszítéseket a sikerért.
Akkor van szükség erre az esszenciára, ha az ember retteg a világ dolgaitól: fájdalomtól, balesetektől, nyomortól, sötétségtől, egyedülléttől, szerencsétlenségektől, a mindennapi élet eseményeitől. Az ilyen panaszoktól szenvedő emberek csendben és titokban viselik félelmeiket, problémáikról nem beszélnek nyíltan.