Mélyen legbelül elárulva, cserbenhagyva érzem magam – magától az élettől. Mégis úgy cselekszem, mintha én volnék a bűnös. Kibékítem az embereket, kijövök velük, még akkor is, ha ők bántottak meg engem. Beletörődöm bármibe, ami elfogadható. Magától értetődően nekem is van saját véleményem, de az kevésbé érdekes, mint az, hogy ne kavarjam fel a vizet (jobban, mint ahogy úgyis fel van kavarodva). Szükségem van az értékelésre, hogy elfogadható vagyok, akkor is, ha kompromisszumot kell kötnöm, hogy megkapjam.
